Mostanában

Rég írtam...
Nem nagyon van mit.
Nem vagyok annyira rosszul, mint mondjuk karácsony körüli időszakban...A munka most eltereli a figyelmemet. Ami jó....
meg azért itt a tavasz...hála Istennek...ez jót tesz nekem is.

Gyülibe minimálisan járok...nem tudok mit kezdeni vele. Elmegyek, és csak azokat a dolgokat látom, vagy hallom meg, amik nekem hiányoznak és épp ezért fájnak. Látom fentről a karzatról, hogy fiatal apukák ott ülnek, és vigyáznak a gyerekeikre, látom a kiscsecsemős anyukákat, és az éppen aktuálisan terhes nőket.

És csak az van bennem hogy nekem ezek miért nem adattak meg, miért van az, hogy nálam sokkal fiatalabbak 2. vagy 3. gyerekeiket várják?
Na szóval ezek fájnak, ezekre vagyok érzékeny...
Tudom ez most önsajnálat...
35 éves leszek 2 hónap múlva...
Nem tudom, hogy lesz-e még gyerekem...
Nem tudom, hogy hogyan tovább....

Ami jó dolog (hogy erről is írjak): jövő héten megyünk Szilvivel  a Balcsira bicajozni! Most tervezzük, szervezzük...és pont egy hét múlva már indulunk is! De jó!

Őrület

Csak egy rövid szösszenetet szánnék a következő gondolatoknak...

T. egy hete újra bejelentkezett az életembe...nem mentem el a meghívására, és nem engedtem be  a lakásomba. Tegnap  - minden előzmény nélkül - egy emailt kaptam tőle, melyek egyértelműen az őrület jeleit mutatják. Végre van valami kézzelfogható a kezembe...
Most vele álmodtam, hogy idejött és balhézott. nem is bírtam visszaaludni..azért írok most.

Homályban

Na ideje újra írni!

Mi is van?
Bezárkózás, fáradékonyság és érzékenység.
Bezárkózás a múlt hétvégén: gyakorlatilag péntek estétől hétfő reggelig, egy nagyon kevés kimozdulással...Olyan jól is esett a lelkemnek...de egy picit aggaszt is...lehet, h nem kellene...Érzem, néhány napot nagyon el tudnék viselni: varrnék, filmeznék, készülgetnék, irogatnék stb. Amúgy csinálom is ezeket! Ja! És aludnék!!

Fáradékonyság a hét elején...nagyon. Érthetetlenül. De a Dr. Pszichológus elküldött vérvételre, (aminek, bár utálom, h általában kifekszem tőle, de mégis csak örülök), pl megnézik a pajszmirigy működésemet, amit úgy akartam már.

Érzékenység: hát ez egy érdekes dolog. Magam sem tudom, hogy miért. Talán több apróság együtt. Csütörtökön úton útfélen elsírtam magam. Még a Habival való beszélgetésben is majdnem (!!), de látta, mondta is. Egyszerűen annyira frusztrált voltam. Bánt így utólag, h velem ennyi baja van, szembeszálltam vele, őszintén kimondtam a gondolataimat! Ő türelemmel és kedvesen fordult felém, amiért tudom, nagyon hálás lehetek. De nem akarom túlfeszíteni a húrt!
A Doktornőnél is elsírtam magam persze! Akkor, mikor mondta, hogy azt látja az életem egy fordulópontban van, egy mérföldkő a jelenlegi állomás, ahonnan tovább kell mennem, de félek ettől!!
Jót beszélgettünk. A végén (miután beszéltünk Istenről és gyülekezetbeli helyemről) azt mondta, h nekem nagyon nehéz a leválás, teljes krízisként élem meg, mivel a szüleimről egyáltalán nem tudtam leválni természetes úton... a hirtelen haláluk miatt. Olyan nekem most a gyüli, mint egy felnőtt gyereknek az otthon...már kinőttem és elvágyom innen, kevés, vágyom másra, többre! De! Semmiféleképpen ne vágjam el a szálakat, hiszen ez az otthonom, legyen egy köldökzsínór! És ezek persze a kapcsolatok.
Még egy számomra érdekes dolgot mondott. Hogy úgy látja, hogy most vagyok abban az érési folyamatban, hogy ki tudjam mondani, meg tudjam azt élni, hogy szükségem van társra. Eddig olyan nagyon határozottan képviseltem magam, ez vagyok, megoldom az élethelyzeteket...és most eljutottam egy olyan pontra, amikor már nem...És ez fog érződni rajtam, észre fogják venni mások! Ez megmondom őszintén felszabadító érzés is egyben.

Most vonaton ülök, mikor ezeket a sorokat írom, utazom tesómékhoz. Dominik tegnap rosszul lett, bekerült kórházba és gyakorlatilag azonnal meg is műtötték vakbéllel. Ezt örökölte a Bukniczoktól. Tesómnak meg nekem is így volt anno. Érzékenyen érint ez mindenkit. Mert persze önmagában nem tragédia ez...rutinműtét ez ma már. Ugyanakkor túl közel van az előző kórházi élmény mindannyiunk számára. Megszenvedte ezt mindenki valahogy karácsonykor...Domi nagyon ki szottyadt ma reggel, nyűgös, és nincs jól...ami érthető. Én nagyon élesen emlékszem erre az első napra... a legnehezebb, utána már könnyebb lesz!
Nekem meg – és ez annyira érdekes- valószínű, hogy kötőhártyagyulladásom van. Folyik a  könny a szememből. Néha magam sem tudom, hogy sírok, vagy csak a gyulladás. Ez 1x volt eddig emlékeim szerint életemben: mikor Anna és Gergő összejött. 2002, talán. Én szerelmes voltam Gergőbe (akkor is...ajajjjj) és Anna tudta ezt, és Gergő elkezdett Annának udvarolni. Hú, de kínos helyzet!!!! Nagyon kibuktam, sírtam és fertőző kötőhártzyagyulladásom lett. Szintén ilyen ki tudja, h sírok, vagy csak épp könnyezek állapot volt. Rossza állapotban vaoltam lelkileg persze.
És most is.
Most a monitort is, csak homályosan látom...Meg talán az egész életemet! Jajjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj

NA most ennyi...

Örömforrások teljes lista

Na megpróbálom a 20-as listát végre felállítani

1. Társasjátékozás
2. Vásárlás
3. Dominikék
4. Egy jó társaság
5. Mártiékkel lenni...:))
6. Spinning
7. Főzni valaki másnak
8. Sütemény sütés - magamnak is:))
9. Capuccino
10. Teázóba elmenni
11.Varrni
12.Quentinnel beszélgetni
13.Magyart tanítani külföldieknek (most Lorenz)
14. szép ruhát venni
15. NEM JUT TÖBB AZ ESZEMBEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!

Ez csak nekem nem megy????
Ennyire nincs öröm az életemben?
Nem jut eszembe több, hétköznapi, könnyen elérhető dolgok, és ami nem kötődik a munkámhoz...

Hóakadály

Ezen a hétvégén az országban hóakadály volt. És én pont annyira elzárkóztam a külvilágtól, mintha egy nyírségi kisfalu határában élnék...Pedig itt a belvárosban...
Két nap egyedüllét! Jól esik a lelkemnek...és még úgy érzem, h napokig elbírnám viselni...de nem tenne jót! Most hétvégén minden dolgomat megcsináltam...olyan jó!

Nem vagyok jól lelkileg...sokat sírtam a hétvégén...
- megtaláltam anya fényképét, az utolsót, ami róla készült
- az istentiszteleten végén áradoztak a Tamasi családról, és hogy milyen fantasztikus stb. Olyan de olyan mélységes fájdalom van bennem erre, h elmondani se tudom. Akkora igazságtalanságnak tartom...

Megnéztem többször a Társkereső oldalt...de képtelen vagyok bárkinek is írni...Nincs hozzá önbizalmam, ilyen meghízott állapotban nincs önbizalmam, hogy találkoznék bárkivel is!:(((

Na most kb ennyi!

Két röpke hír

Egyik tegnap este: A Péternek van barátnője!!! Annyira sokkolt a hír, hogy azt elmondani se tudom! Merthogy előtte pont az ellenkezője derült ki!!
Érzés: szarul éreztem magamat! Bénának, szerencsétlennek...


Másik hír, amit ma este tudtam meg:
Gergő elmegy a gyüliből, mondván itt nem tud újat kezdeni! Ez is ledöbbentett.
Érzés: kettős és az nagyon vegyes! Egyrészt (és ez az első), hogy fáj, hiányzik. Nyilván ez azértt teljesen érthetetlen, mert egyáltalán nincs aktívan jelen az életemben, és azt gondolom, hogy passzívan sem (azaz a gondolataimban, vágyaimban). Másik érzés: hátha akkor könnyebb lesz nekem itt...bár ez nem olyan jelentős. Nem nehéz emiatt a gyüliben lenni. A kiscsoportban inkább, bár most ez ezen nem változtat.
Spinning közben arra gondoltam, hogy Anna elment, csinált egy rohadt nagy hülyeséget, ebbe megviselődött a két ember, aki a legközelebb állt hozzá...Ő visszajött, éy gyakorlatilag él és virul í(persze tudom, hogy nem könnyen és nem felelőtlenül), és az a két emberr meg padlón van. én biztos. Gergőnek meg el kell innene mennie, hogy újat kezdhessen. Mennyire igazságtalan ez Isten és az élet részérőől!!!!!!!!!!
Még egyelőre dolgozom fel ezt az infót!!

Hétvége

Események: itt voltak Dominikék nálam 3 napig. Nagyon sok program, nagyon sok aktivitás, rengeteg élmény. Minden klappolt!

Érzés: máskor is, és most is az volt az élményem, hogy olyan természetesen kezelem ezeket a helyzeteket! Azért jó, hogy innen onnan van némi tapasztalatom! Érzés az, hogy jól tudom csinálni, alkalmas vagyok rá, és élvezem is, tudok közben sokat nevetni...és!!! Akkor nekem ez miért nem adatik meg??? Én miért nem ezt csinálom?? Nem ez lenne a normális????
Persze tudom, hogy ezek vádló szavak...és kinek szólnak? Istennek? Magamnak? Az egész világnak?