Homályban

Na ideje újra írni!

Mi is van?
Bezárkózás, fáradékonyság és érzékenység.
Bezárkózás a múlt hétvégén: gyakorlatilag péntek estétől hétfő reggelig, egy nagyon kevés kimozdulással...Olyan jól is esett a lelkemnek...de egy picit aggaszt is...lehet, h nem kellene...Érzem, néhány napot nagyon el tudnék viselni: varrnék, filmeznék, készülgetnék, irogatnék stb. Amúgy csinálom is ezeket! Ja! És aludnék!!

Fáradékonyság a hét elején...nagyon. Érthetetlenül. De a Dr. Pszichológus elküldött vérvételre, (aminek, bár utálom, h általában kifekszem tőle, de mégis csak örülök), pl megnézik a pajszmirigy működésemet, amit úgy akartam már.

Érzékenység: hát ez egy érdekes dolog. Magam sem tudom, hogy miért. Talán több apróság együtt. Csütörtökön úton útfélen elsírtam magam. Még a Habival való beszélgetésben is majdnem (!!), de látta, mondta is. Egyszerűen annyira frusztrált voltam. Bánt így utólag, h velem ennyi baja van, szembeszálltam vele, őszintén kimondtam a gondolataimat! Ő türelemmel és kedvesen fordult felém, amiért tudom, nagyon hálás lehetek. De nem akarom túlfeszíteni a húrt!
A Doktornőnél is elsírtam magam persze! Akkor, mikor mondta, hogy azt látja az életem egy fordulópontban van, egy mérföldkő a jelenlegi állomás, ahonnan tovább kell mennem, de félek ettől!!
Jót beszélgettünk. A végén (miután beszéltünk Istenről és gyülekezetbeli helyemről) azt mondta, h nekem nagyon nehéz a leválás, teljes krízisként élem meg, mivel a szüleimről egyáltalán nem tudtam leválni természetes úton... a hirtelen haláluk miatt. Olyan nekem most a gyüli, mint egy felnőtt gyereknek az otthon...már kinőttem és elvágyom innen, kevés, vágyom másra, többre! De! Semmiféleképpen ne vágjam el a szálakat, hiszen ez az otthonom, legyen egy köldökzsínór! És ezek persze a kapcsolatok.
Még egy számomra érdekes dolgot mondott. Hogy úgy látja, hogy most vagyok abban az érési folyamatban, hogy ki tudjam mondani, meg tudjam azt élni, hogy szükségem van társra. Eddig olyan nagyon határozottan képviseltem magam, ez vagyok, megoldom az élethelyzeteket...és most eljutottam egy olyan pontra, amikor már nem...És ez fog érződni rajtam, észre fogják venni mások! Ez megmondom őszintén felszabadító érzés is egyben.

Most vonaton ülök, mikor ezeket a sorokat írom, utazom tesómékhoz. Dominik tegnap rosszul lett, bekerült kórházba és gyakorlatilag azonnal meg is műtötték vakbéllel. Ezt örökölte a Bukniczoktól. Tesómnak meg nekem is így volt anno. Érzékenyen érint ez mindenkit. Mert persze önmagában nem tragédia ez...rutinműtét ez ma már. Ugyanakkor túl közel van az előző kórházi élmény mindannyiunk számára. Megszenvedte ezt mindenki valahogy karácsonykor...Domi nagyon ki szottyadt ma reggel, nyűgös, és nincs jól...ami érthető. Én nagyon élesen emlékszem erre az első napra... a legnehezebb, utána már könnyebb lesz!
Nekem meg – és ez annyira érdekes- valószínű, hogy kötőhártyagyulladásom van. Folyik a  könny a szememből. Néha magam sem tudom, hogy sírok, vagy csak a gyulladás. Ez 1x volt eddig emlékeim szerint életemben: mikor Anna és Gergő összejött. 2002, talán. Én szerelmes voltam Gergőbe (akkor is...ajajjjj) és Anna tudta ezt, és Gergő elkezdett Annának udvarolni. Hú, de kínos helyzet!!!! Nagyon kibuktam, sírtam és fertőző kötőhártzyagyulladásom lett. Szintén ilyen ki tudja, h sírok, vagy csak épp könnyezek állapot volt. Rossza állapotban vaoltam lelkileg persze.
És most is.
Most a monitort is, csak homályosan látom...Meg talán az egész életemet! Jajjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj

NA most ennyi...